Budapest egyik büszkesége a Magyar Zene Háza, amelynek különleges Hangdómja idén januárra ráadásul jelentős megújuláson esett át. A Pink Floyd 52 éves lemeze pedig szinte szárnyra kapott e falak között.
Böjtös Gábor írása
Az a típus vagyok, aki ott volt a ScreenX bemutatóján a Cinema Cityben, és ugyanúgy „olcsó” bazári mutatványnak tartotta, mint általánosságban a 3D-t vagy éppen a VR-élményt, a koncerteken, művészek által legitimált AI-háttérvetítést pedig lényegében felháborító képmutatásnak tartom. Éppen ezért a Magyar Zene Házának Hangdóm-élményével sem finomkodom – bár ez nem jelenti azt, hogy földbe döngölöm az immerzív produkciót. Már csak azért sem, mert az angol progresszív rock zenekar, a Pink Floyd zenéje már önmagában teszi a dolgát,
emiatt pedig az 52 éves The Dark Side of the Moon teljes hanganyaga valóban formát ölt és az űrbe repít.
Mindössze néhány bekezdés erejéig a száraz tényeknél maradva, a Hangdómnak is otthont nyújtó Magyar Zene Háza Fudzsimoto Szószuke munkája, aki a kortárs építészet egyik leginnovatívabb és legelismertebb alakja. Eddigi munkásságát leginkább a természet és az épített környezet közötti határok elmosása, a transzparencia, a könnyedség és az organikus formák iránti vonzalom jellemzi. Világszerte olyan jelentős projektek köthetők a nevéhez, mint a 2013-as londoni Serpentine galéria pavilonja vagy épp a franciaországi Montpellier-ben található L'Arbre Blanc (Fehér Fa) lakótorony.
Ezt is ajánljuk a témában
A titokzatos Városliget premierjével indult a Magyar Zene Háza Hangdómjának új vetítéssorozata, de más szenzációkra is készül az idén harmadik születésnapját ünneplő intézmény, amelynek csak 2024-ben hétszázezer látogatója volt.
A Magyar Zene Háza ráadásul az oszakai világkiállításon is nagy siker volt, ami nem csoda
– részben a falain belül elhelyezkedő, immerzív, 360 fokos moziteremnek, a Hangdómnak köszönhetően;
a 2022-es indulása óta már több mint százhetvenezren voltak kíváncsiak a kupolában vetített, vizuálisan és zeneileg is igen változatos tartalmakra. A különleges vetítőtermet idén év elején minden részletében (kivetítők, hangeszközök) felújították, de egyébként folyamatosan fejlődik, évente nagyjából 10 új, folyamatosan cirkuláló programmal. A szervezők részéről komoly szándék, hogy a hazai készítésű produkciók a nemzetközi piacon is megjelenjenek, ezzel akár cserealapot biztosítva.
Az 1973-as nagylemez a progresszív rock igazi mesterműve, amely most a Hangdómban teljes egészében, a 2023-as, az 50. évfordulóra készült remaster változattal elevenedik meg egy utazás során, az űr mellett az elménkbe tartva. A külföldi produkció erősen idézi a VR- és 3D-szemüveges immerzív élményeket, ami nem véletlen, elvégre a kanadai Hubblo stúdió VR-ból indult, hogy utána meghódítsa a világ hasonló dómjait és planetáriumait. Emiatt néhol megvolt a szokásos érzésem, hogy némileg kezdetleges látványban van részünk, amely nem tud versenyezni a valódi, modern animációkkal. De a korrektség jegyében hozzá kell tennem, hogy talán nem is ez a cél. Mert míg egy-egy mozgásba kerülő alakzat és forma alaposan megragadja a figyelmet, ahogy a meteoritok sokasága vagy éppen egy bolygó és az űr sötétje,
a lényeg így is, úgy is az a kortalan zene, amellyel a Pink Floyd elvarázsolja a nézőt.
Hogy erre ki mennyire fogékony, az jó eséllyel nagyon változó, de ha valaki vevő erre a zenére és látványra, az garantáltan felszabadul és teljesen a vetítés részévé válik, miután kényelmesen, lehetőleg vízszintesen elhelyezkedett a babzsákfotelek egyikén. Az elején kicsit idegenkedtem, rossz pózt vettem fel, és főleg a személyes problémáim uralták, nyomasztották az elmémet, de idővel, részben a Pink Floyd tehetségének és ritmusainak, részben pedig a hatásoknak köszönhetően teljesen elragadott a hangulat, melynek eredményeként már csak azt vettem észre, hogy hipp-hopp elrepült a kicsivel több, mint 40 perc, én pedig legszívesebben maradtam volna még.
A Pink Floyd albumát hallgatva semmiképpen. És ezt persze megtehetjük otthon is, egyedül, kiváló hangrendszerekkel, de mégis – minden ellenérzésem vagy inkább kritikus hozzáállásom ellenére – van valamiféle varázsa annak,
ahogy a 360 fokban elénk tárt, képzelt világ beteríti a látómezőnket, Roger Waters, David Gilmour és zenésztársaik muzsikája pedig hallójáratainkba kúszik be megállíthatatlanul.
Mondanám, hogy de ezért alaposan meg is fizetünk – azonban nincs így, hiszen pár ezer forint csak, amit ezért a különleges élményért kell áldoznunk. És bizony elegen meg is tették ezt, hiszen a produkciónak csak két előadása volt, május 7-én, mindkettő telt házzal. Remélhetőleg lesz még alkalom a Pink Floyd albumának megtekintésére és meghallgatására, miközben számomra az 1978-es Jeff Wayne's Musical Version of The War of the Worlds lenne a csúcs, melyről a Hold sötét oldalához hasonlóan – nem is álmodom.
Képek forrása: Magyar Zene Háza
Animált dínó, cuki kutyus, háború, kínai dráma és az első lengyel zombifilm. Lezajlott a 31. Lengyel Filmtavasz, és a sok hollywoodi produkció után a mozivilág valóban kitavaszodott.
A Reménytelenül nem életrajzi film és nem is korrajz, hanem egy menthetetlenül beteg ember különös atmoszférájú kamaradrámába csomagolt szenvedéstörténete. A premier dátuma nem véletlen: április 11-én, éppen 120 éve született József Attila, akinek a születésnapja egyben a magyar költészet napja is.
Dél-Buda kertvárosában áll annak a magyar vállalkozásnak a főhadiszállása, mely elhatározta, hogy a moziélményt prémium szinten is az otthonokba viszi. Kipróbáltuk, milyen az igazi házimozi.
A brutalista hosszú film, de legalább magyarul hallhatjuk káromkodni a színészt.
A Szeptember 5 című film sajátos nézőpontból közelít az 1972-es müncheni olimpia túszdrámájához.
Egyesek szerint akkor kellett volna okosabban igazolni Angyalföldön, amikor még volt pénz játékosokra.
Interjú Adam Lovingerrel, a Pentagon és a Fehér Ház nemrég Budapesten járt volt stratégiai elemzőjével.
